Felmérés klímaszerelés előtt
Felmérés menete
Ahhoz, hogy minden igényt kielégítő megoldás születhessen, a klíma felszerelése előtt mindenképpen fontos, hogy megfelelően felmérjük a helyszínt. Nem kellőképpen elvégzett felmérés ugyanis a jövőben elég sok kellemetlenséget okozhat, hiszen eltérnek a lakások és a megrendelői igények. Ezen kívül a felmérés célja, hogy a klimatizálás a legjobb komfort érzetet nyújtsa, szinte láthatatlanul végezze a dolgát és a legkevesebb költséggel járjon.
Először is a lakás elektromos hálózatát érdemes felmérni, mert a klímák számottevő mennyiségű áramot fogyasztanak. Majd egy olyan megfelelő helyet kell választani a klímaberendezésnek, hogy az megfeleljen mind esztétikai, mind hűtéstechnikai, mind építészeti, mind pedig egészségügyi szempontból.
A fogyasztás is központi tényező, el kell dönteni, hogy milyen klímaberendezés a legoptimálisabb az adott lakás hűtésére. Kisebb helyiségbe elegendő egy alacsonyabb teljesítményű készülék is, ezzel nem csak a gép árán spórolhatunk, hanem a villanyszámlán is. Egyes megrendelők számára fontos lehet a design is. Ma már elég széles a paletta, kedvünkre válogathatunk a számtalan gyártó megannyi formatervezett klímakészülékei között.
Cégünk egy előre egyeztetett időpontban elvégzi Önnek a helyszíni felmérést, mely Budapesten és vonzáskörzetében teljesen ingyenes és nem jár kötelezettséggel sem. Segítünk kiválasztani a legmegfelelőbb készüléket, felmérjük a helyszínt és az Önök igényeit, majd ingyenes árajánlatot készítünk, amelytől semmilyen körülmények között nem fogunk eltérni.
- megvizsgáljuk az elektromos hálózatot, hogy miként tudjuk a legegyszerűbben rákötni a klímaberendezést
- meghatározzuk a kültéri, illetve beltéri egység pontos helyét, figyelembe véve az esztétikai szempontokat és a megrendelő igényeit is
- felmérjük a helységhez szükséges hűtő teljesítményt
- meghatározzuk a kondenzvíz elvezetésének legoptimálisabb vonalát
Ingyenes helyszíni felmérés Budapest, 1 kerület, 2 kerület, 3 kerület, 4 kerület, 5 kerület, 6 kerület, 7 kerület, 8 kerület, 9 kerület, 10 kerület, 11 kerület, 12 kerület, 13 kerület, 14 kerület, 15, kerület, 16 kerület, 17 kerület, 18 kerület, 19, kerület, 20 kerület, 21 kerület, 22 kerület, 23 kerület
Ingyenes felmérés Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Halásztelek, Budaörs, Diósd, Érd, Szigethalom, Tököl, Taksony, Gyál, Vecsés, Ócsa, Alsónémedi
Klímaszerelés Budapest és környéke. Klímaszerelés 1 kerület, klímaszerelés 2 kerület, klímaszerelés 3 kerület, klímaszerelés 4 kerület, klímaszerelés 5 kerület, klímaszerelés 6 kerület, klímaszerelés 7 kerület, klímaszerelés 8 kerület, klímaszerelés 9 kerület, klímaszerelés 10 kerület, klímaszerelés 11 kerület, klímaszerelés 12 kerület, klímaszerelés 13 kerület, klímaszerelés 14 kerület, klímaszerelés 15 kerület, klímaszerelés 16 kerület, klímaszerelés 17 kerület, klímaszerelés 18 kerület, klímaszerelés 19 kerület, klímaszerelés 20 kerület, klímaszerelés 21 kerület, klímaszerelés 22 kerület, klímaszerelés 23 kerület
Klímaszerelés Szigetszentmiklós, klímaszerelés Dunaharaszti, klímaszerelés Halásztelek, klímaszerelés Budaörs, klímaszerelés Diósd, klímaszerelés Érd, klímaszerelés Szigethalom, klímaszerelés Tököl, klímaszerelés Taksony, klímaszerelés Gyál, klímaszerelés Vecsés, klímaszerelés Ócsa, klímaszerelés Alsónémedi
Amennyiben kérdése van, vagy ajánlatot szeretne kérni, hívja a +36 20 538 7798 -as telefonszámot, vagy küldjön üzenetet.